|
A szervezet normális metabolizmusa folyamán oxidatív molekulák keletkeznek, ezek a szabadgyökök (negatív töltésű ionok) úgy mint hidroxil csoportok és peroxidok valamint a reaktív oxigén féleségek , amelyek szükségesek az életfolyamatok fenntartásához. Azonban, ha ezekből a vegyületekből túl sok van, nagyon nagy reakcióképességükből kifolyólag veszélyesekké válnak, merthogy reakcióba tudnak lépni különböző sejt összetevőkkel, mint pl. fehérjékkel, zsírnemű molekulákkal, szénhidrátokkal és a DNS –sel. Ez oxidatív sérülést tud okozni a láncreakción keresztül, ami sejtpusztító hatású fehérje és a lipid oxidációt eredményez, valamint sérülést idéz elő a DNS-ben. Ezt a szervezet elleni állandó szabadgyök támadást általánosan oxidatív stresszként ismerjük. Ilyen sejtsérülések következtében több különböző betegség alakulhat ki, mint pl. az öregedés előre haladtával a macula degeneráció, a szem ideghártyájának nem gyulladásos bántalma, daganatos kórfolyamatok kifejlődése, érelmeszesedés, és Alzheimer kór. Az emberi szervezet annak érdekében, hogy szabályozni és csökkenteni tudja az oxidációt, megtermeli a saját enzimatikus antioxidánsait mint pl. super oxid dismutase, kataláz és peroxidáz, valamint más molekulákat, amelyeknek antioxidáns hatásuk van. Sok esetben azonban, ezek nem elegendőek ahhoz, hogy megfelelő védelmet nyújtsanak az oxidatív stresszel szemben. Az antioxidáns egy olyan molekula, amely képes eltávolítani a szabad gyököket a szervezetből, vagy úgy, hogy reakcióba lép velük, és ezáltal más, ártalmatlan vegyületekké alakítja át őket, vagy úgy, hogy megakadályozza az oxidációs reakciót.
Azoknál az embereknél, akik nagyobb koncentrációban fogyasztanak karotinoidokat, kisebb a kockázata a krónikus betegségek kialakulásának, úgy mint szív-és érrendszeri megbetegedések, szürke hályog, makula degeneráció és néhány rák típus kifejlődése.
Rákellenes hatás
A karotinoidok rákellenes hatása nagy figyelmet kapott annak köszönhetően, hogy feltárták az összefüggést a karotinoidok alacsony szintje, és a rákos megbetegedések gyakorisága között. A rákellenes hatását részben annak tulajdonítják, hogy megakadályozza a sejtburjánzást. A mitokondriumok a sejtnek azon összetevői, ahol az elfogyasztott étel ATP formájában megjelenő energiává alakul át. Ebben a folyamatban oxigén szabadul föl, így több oxigénből származó szabad gyök keletkezik, s ezek fontos szerepet játszanak számos megbetegedésben. Az oxidatív stressz mitokondriális működési zavart okoz, ami sok betegség kialakulásának a kritikus tényezője, úgy mint a ráké, idegi elfajulásos (neurodegeneratív) és életmódhoz kapcsolódó betegségeké. A tudósok felfedezték, hogy az astaxanthin csökkenti az így kialakult oxidatív stresszt és megóvja a sejteket a szabad gyököktől. Ezen felül az astaxanthin segít magasabb mitokondriális membrán potenciált fenntartani és stimulálja a sejtlégzést , ami által több sejtenergia keletkezik.
Szív –és érrendszeri betegségek megelőzése
Szoros összefüggés figyelhető meg az érelmeszesedés kialakulása és a koleszterin szint között, amit az LDL koleszterinnek vagy más szóval „rossz koleszterin”-nek tulajdonítanak. Sok tanulmány leírta már, hogy a magas LDL koleszterin szint összefüggésbe hozható a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásával, úgy mint angina pectoris (szívtáji szorító fájdalom, heveny koszorúér elégtelenség ), szívinfarktus, agyembólia. Az LDL koleszterin oxidációjának a gátlása által az antioxidánsok megakadályozhatják az érelmeszesedés kialakulását. Az astaxanthin gátolja az LDL koleszterin oxidációját, ami hozzájárulhat a szív -és érrendszeri megbetegedések kialakulásának megelőzéséhez.
Az Astaxanthin hatása a helico bacter pylori fertőzésekkel szemben
Az ember esetében a helicobacter pylorit fontos tényezőnek tekintik a heveny gyomorhurut, gyomor fekély és a gyomorrák kialakulásában. Ezért gyógykezelési és betegség megelőzési céllal javasolták kifejleszteni azokat a termékeket, amelyek a gyomor –és bélrendszer nyálkahártyájának megbetegedését okozó, helico bakter pilori ellen hatnak. Az astaxanthin nagy valószínűséggel szerepet játszik abban, hogy a helicobacter pilori ne tudjon megtelepedni a nyálkahártyán.
A szem egészsége
Embereken végzett klinikai tanulmányok bizonyítják, hogy az astaxanthin segítségével a szem fáradtságából eredő betegségek jelentős gyógyulást mutatnak, javul a szem közel –és távollátáshoz való alkalmazkodó képessége, a látás élessége. Továbbá állatokon végzett kutatások kimutatták: uveitist idéztek elő és jelentős gyulladáscsökkenést értek el a sugártestben astaxanthin adagolásával. Szintén nagyon érdekes az az embereken végzett klinikai tanulmány, amely kimutatta, hogy az astaxanthin serkentette a vérkeringést a retina hajszálereiben.
Az asztaxanthin erősíti és kiegyensúlyozza az immunrendszer működését
Az asztaxanthin jelentősen erősíti és kiegyensúlyozza az immunrendszert. Az asztaxanthin fokozza a T antitest sejtek termelődését és emeli az elsődleges lépsejtekből képződő antitest kiválasztó sejtek számát. A karotinoidokkal történő étrendkiegészítés segíthet az immun válaszok helyreállításában. Az immunrendszert kiegyensúlyozó tulajdonsága miatt az astaxanthint használták auto-immun megbetegedések gyógykezelésére is pl sclerosis multiplex, sokízületi gyulladás és Crohn betegség.
Az astaxanthinnak erős fényvédő hatása van
A tudósok összehasonlították a különböző karotinoidokat abból a szempontból, hogy melyik hogyan hat az UVA sugárzás okozta sérülésekre. A bőrben található fibroblastokat mérsékelt dózisú UVA sugárzásnak tették ki, amelynek következtében a sejtek elhaltak, a szabad gyökök és más reaktív összetevők száma megemelkedett, csökkent az antioxidáns enzimek hatása, valamint membrán sérüléseket idézett elő és a hemoglobin elvesztette biológiai aktivitását. A Fibroblastokat astaxanthint is tartalmazó karotinoidokkal kezelték, 24 órával azt megelőzően, hogy UVA sugárzásnak kitették ki. A vizsgált karotinoidok közül csak az astaxanthin mutatott kifejezett fényvédő hatást és jelentős mértékben kivédte az UVA sugárzás által okozható elváltozásokat.
Astaxanthin képes arra, hogy áttörje a vér-agy gátat, és megóvja az idegsejteket
Az emlősöknél az astaxanthin képes átjutni a vér-agy gáton, ami egyedülálló, és fontos tulajdonsága ezen antioxidánsnak. Ennek köszönhetően az astaxanthin antioxidáns hatása kiterjed a központi idegrendszerre is, amit könnyen károsíthatnak a szabadgyökök.
Gyulladásellenes hatás
Több tanulmány is kimutatta, hogy az astaxanthin gyulladáscsökkentő hatású,ami az astaxanthin számos gyógyhatásának alapjaként tekinthető.
Cukorbetegség okozta idegbántalmak-neuropátia
Tanulmányok kimutatták, hogy az astaxanthin csökkenti a glomeruláris oxidatív stresszt, valamint gátolja a vizeletben az albumin felszaporodását. Az astaxanthinnal kezelt állatokban csekély mértékben gátlódott az oxidatív stresszel összefüggésbe hozott gének hatása. Ez a megközelítés a kezdetét jelenti annak, hogy feltárulkozzon előttünk a gének és útvonalak mechanizmusa amin keresztül megérthetjük azt, hogyan fejti ki az astaxanthin a védőhatását.
|